Van remény...

2017.04.27

Biztos sokan gondoljátok velem együtt úgy, hogy ami a mai honi közéleti párbeszédeket vagy éppen ezek hiányát illeti, hááát finoman szólva is elkeserítő vagy éppen rendkívül felháborító a helyzet.

Választási lehetőséget egyrészt azért gondoltam felhozni, mert feltehetőleg van olyan, akire úgy hat a mindent elárasztó gyűlölet és megosztottság, hogy elhatárolódik, próbálja kivonni magát belőle, alóla. És bizonyára van olyan is, akit felpaprikáz ugyanez és talán még önmaga is meglepődik azon, hogy milyen zsigeri indulatokat kényszerül kezelni már önmagával szemben is.

Másrészt meg hát mégiscsak demokráciában élünk és annak többek közt - sokak bánatára - éppen az a lényege, hogy van választási lehetőség és persze van arra igény is, mert a sokszínűséget valamiért értéknek tekinti.

De van remény, és most a fiatalokra gondolok, IGEN, a sokat emlegetett mai kamaszokra!

Aki követ minket, az tudja, hogy edukációs jelleggel járjuk az általános- és középiskolákat és ahol a tanári gárda fogékony rá, ott bemutató osztályfőnöki órákat tartunk: önismereti, kommunikációs készség fejlesztése és kreatív problémamegoldó témakörökre kihegyezett kiscsoportos gyakorlatok révén.

Az egyik ilyen órán a budapesti Radnóti Gimnáziumba egy olyan feladatot vittünk, ahol a diákok egyik csoportjának egy általunk kitalált állítás mellett kellett érvelniük, a másik csoportnak ellene, a harmadik csoport pedig előre megadott szempontok alapján megfigyelte a két érvelő csoport munkáját. Az általunk vitt állításnak a választási joghoz volt köze.

Nagyon üdítő és reménykeltő volt ezeknek a 16 éveseknek a munkáját figyelni: határozott véleményük volt, képesek voltak azt a csoporton belül megvitatni, majd konszenzusra jutni, a gondolatmenetükben nagyon markánsan megjelent a tudás és a felelősség viszonyrendszere, érveikből kiviláglott, hogy követik a közéletet, tájékozottak és biztos vagyok abban, hogy számukra a társadalmi szerepvállalás nem merül ki pusztán abban, hogy valahogy megszerzem az érettségihez kötelező 50 óra közösségi munkáról a pecsétet, azután meg jó napot!

Mert igenis mindannyian felelősek vagyunk azért, ami és ahogy körülöttünk zajlik. És én azt éreztem legutóbb a 10-esek között, hogy ők ezzel a felelősségükkel élni akarnak és ha közben alkalmazni is fogják az érvelés szabályai közül azokat, amelyeket most kipróbáltak, már tettünk valamit egy élhetőbb és szerethetőbb közhangulat megteremtéséért.

2017. április, Mariann