Végletekig leterhelt és kiégett, fásult tanárok és diákok. Ez manapság egy általános és gyakori panasz, ha az oktatásról, iskolákról úgy általánosságban beszélgetünk. A leterheltség egyik okaként a hatalmas mennyiségű tananyagot szokás említeni, amit minden egyes tantárgyból meg kell tanítani, illetve el kell sajátítani egy tanév alatt.
Hogy miért nem csökken a rengeteg panasz és javaslat ellenére sem a kötelezendően elsajátítandó tananyag mennyisége? Miért van még ma is oktatásunkban, számonkérésünkben a lexikális tudáson a hangsúly? Szerintem félünk attól, hogy különben az agy elveszti az ismeretek tárolásának funkcióját és idővel szép lassan elcsökevényesedik.
Hogy mire alapozom ezt a nyilvánvalóan ironikus feltevésemet?
Az evolúció során számos esetben módosult úgy az emberi test, hogy korábban fontos funkcióval rendelkező szerveink, testrészeink elveszítették jelentőségüket, és elkorcsosultak.
Vegyük például a bölcsességfogak esetét. Valaha nagyon hasznosak voltak a táplálék megrágásában. Ám ahogy múlt az idő és minden változott őseink körül, úgy változott az ételeink minősége, mennyisége, feldolgozottsága is. Egyre kevesebbet kellett rágnunk, a szájüregünk is kisebb lett. Így ma már ezek a fogaink ki sem nőnek sok esetben.
Ez várna az agyunkra is, ha nem terheljük eléggé?
Persze hogy nem! Agyunk egy csodálatos szervünk, sokkal többre hivatott, mint gyors elfelejtésre ítélt információk tárolására, amelyek ráadásul nem sokban járulnak hozzá későbbi boldogulásunkhoz!
Már a kilencvenes évek elején lezajlottak olyan a vizsgálatok, amelyek sajna kimutatták: az iskolákban megszerzett tudás maximum 18%-ban számít felnőttkori sikeres boldogulásunkban. A tudásanyag 75%-át ráadásul az eminens is elfelejti öt év alatt; és az emberek átlagosan 9%-ára emlékeznek az iskolában tanultakra úgy, hogy azt alkalmazni tudják.
A mai világban minden sokkal gyorsabban változik, alakul, sokszor kiszámíthatatlanul. Ezért mára felértékelődött a megszerzett tudás átváltásának és újszerű módon való alkalmazásának képessége.
Ne féljünk hát használni a fantáziánkat, a kreativitásunkat! Ne féljünk a kudarctól! Találjuk meg újra magunkban azt az örökké kíváncsi gyermeket, aki elképesztő akarattal és elszántsággal kezdte meg felfedezni a körülötte lévő világot, amint megszületett! Akarjuk ma is megváltani a világot, és ez a vágyunk maradjon örökérvényű!!!
Közben persze az sem árt, ha az oktatásban olyan szemlélet válik általánossá, amelyben ezt a vágyunkat nem fojtják el. Én trénerként ezen dolgozom.
(2016. május, Mariann írása)
